Minden készleten!

CBWEED

Márka weboldala: CBWEED

A CBWEED társaság 2017 szeptemberében alakult az olaszországi Forlìban. A vállalat kezdetben 9 emberből állt, akik ugyan különböző ágazatokból érkeztek, mégis volt egy közös szenvedélyük: az ipari kender, amit ma már inkább CBD kenderként szokás emlegetni. Még ugyanebben az évben a kender-rajongóknak ez a csoportja létrehozta első üzletét Forlìban. Néhány éven belül a CBWEED társaság számos további üzletet nyitott Olaszország-szerte, és megkezdte terjeszkedését az Európai Unió más országaiban is.

A CBWEED márka ma már több uniós országban, például Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban és Görögországban is aktív. A tapasztalt termesztőik így többféle változatban (fajtában), ám különböző kannabinoidokkal, például THC-vel is képesek minőségi CBD kendervirágokat előállítani. A pszichoaktív THC-t érintő jogszabályok azonban országonként eltérőek. Pont emiatt a CBWEED 0,2% alatti, majd legfeljebb 0,6% THC-t tartalmazó CBD kender-féléket is kínál, de a közel 1% tetrahidrokannabinolt tartalmazó kender is megtalálható a termékei között. 
 
A CBWEED azt tervezi, hogy az európai CBD marihuána-piac meghódítása után a világ más országaiban is terjeszkedni fog, így biztosan még többet fogunk hallani erről a vállalatról. Manapság a kínálatukban olyan termékek találhatók, mint a népszerű és legális kendervirágok vagy CBD olajok, de akár CBD kendermagokat is vásárolhatunk tőlük.

Ár

3280 Ft7175 Ft
132807175
Oldal 1/ 1 - összesen 10 termék
gorilla glue cbd palice
3 280 Ft
4 050 Ft (–19 %)

Újdonság az olasz CBWEED társaságtól! Gorilla Glue-féle kendervirágok akár...

Kód: CBWGG1
hasis cbd caramel
3 890 Ft
4 675 Ft (–16 %)

9%-os CBD hasis terpénekkel a gyümölcsös Caramelo CBD-féléből.

Kód: 999225
cbd konopi nyc diesel 1g
3 890 Ft
4 050 Ft (–3 %)

NYC Diesel-féle kendervirágok magas, akár 12%-os CBD-tartalommal, 1 grammos...

Kód: CBWNYC1
cbd hasis charas
4 360 Ft
4 845 Ft (–10 %)

CBD hasis, vagy más néven Charas, több, mint 20%-os CBD-tartalommal és 1...

Kód: 13366
cbweed superpollen hasis
4 675 Ft
5 455 Ft (–14 %)

6%-os CBD hasis terpénekkel a Malana Cream-féléből.

Kód: 9962
cbd hasis kashmir cbweed
4 675 Ft

Több, mint 20% -os CBG hasis terpénekkel a gyümölcsös Kashmir CBG fajtából.

Kód: 2859
cbd konopi marihuana critical mass
5 940 Ft-tól
7 800 Ft (akár: –23 %)

CBD kendervirágok legfeljebb 0,2% THC-tartalommal és magas CBD-tartalommal....

Kód: 1765/2G
cbweed orangeskunk konopi cbd kvety
Akció Tipp
6 410 Ft-tól
8 585 Ft (akár: –25 %)

Orange Skunk-féle kendervirágok 11%-os CBD-tartalommal, 2 vagy 5 grammos...

Kód: CBWOS2
cbweed whitewidow konopi cbd marihuana
7 020 Ft-tól
8 585 Ft (akár: –21 %)

White Widow-féle kendervirágok 11% körüli CBD-tartalommal, 2 vagy 5 grammos...

Kód: CBWWW2
cbweed dark purple konopicbd kvety marihuana
7 175 Ft-tól
7 800 Ft (akár: –8 %)

Lila színű, Deep Purple CBD-féle kendervirágok magas, akár 12%-os...

Kód: 1112/2G

Oldal 1/ 1 - összesen 10 termék