A kábítószer elleni háború - mikor és miért kezdődött?
A kábítószer elleni háború egy olyan kormányzati kezdeményezés, amelynek célja az illegális kábítószerek használatának, terjesztésének és kereskedelmének megállítása azáltal, hogy drámaian megnöveli a kábítószer-kereskedők és -fogyasztók börtönbüntetéseit. A mozgalom az 1970-es években indult, és napjainkban is folyamatosan fejlődik. Az évek során az emberek reakciói erre a kampányra a teljes támogatástól kezdve a rasszista és politikai célokat feltételező állításokig sokfélék voltak.
Megkezdődik a drogok elleni háború
A kábítószereket a kezdetektől fogva használják gyógyászati és rekreációs célokra az Egyesült Államokban. Az 1890-es években a Sears and Roebuck nevű népszerű magazinban egy fecskendőt és egy kis mennyiségű kokaint kínáltak 1,50 dollárért. (Abban az időben még nem volt tiltott a kokainfogyasztás).
A 19. században néhány állam törvényeket fogadott el a kábítószerek betiltására vagy szabályozására, és 1890-ben a Kongresszus elfogadta az első törvényt a morfium és az ópium megadóztatására.
Az 1909-es ópium-dohányzást kizáró törvény megtiltotta az ópium birtoklását, behozatalát és dohányzásra való felhasználását. Gyógyszerként azonban továbbra is alkalmazható volt. Ez volt az első szövetségi törvény, amely betiltotta egy anyag nem orvosi célú használatát, bár számos állam és megye már korábban megtiltotta az alkohol árusítását.
1914-ben a Kongresszus elfogadta a Harrison-törvényt, amely szabályozta és megadóztatta az ópiátok és a kokain előállítását, behozatalát és forgalmazását.
Az alkoholtilalmi törvények gyorsan követték. 1919-ben elfogadták a 18. sz. függeléket, amely megtiltotta a narkotikumok gyártását, szállítását és árusítását, és ezzel kezdetét vette a prohibíció korszaka. Ugyanebben az évben a Kongresszus elfogadta a Nemzeti Prohibíciós Törvényt (más néven Volstead-törvény), amely szövetségi szinten határozta meg a prohibíció érvényesítésének irányelveit.
A prohibíció 1933 decemberéig tartott, amikor is elfogadták a 21. számú függeléket, amely hatályon kívül helyezte a 18. sz. módosítást.
Az 1937. évi marihuána-adótörvény
A marihuánaadóról szóló törvényt 1937-ben fogadták el. Ez a szövetségi törvény adót vetett ki a kender vagy marihuána értékesítésére.
A törvényjavaslatot Robert L. Doughton észak-karolinai képviselő terjesztette be, és Harry Anslinger tollából származott. Bár a törvény nem tette büntethetővé a marihuána birtoklását vagy használatát, súlyos büntetéseket tartalmazott az adó megfizetésének elmulasztása esetén, beleértve a 2000 dollárig terjedő pénzbírságot és az öt évig terjedő börtönbüntetést.
Az ellenőrzött anyagokról szóló törvény
1970-ben Richard M. Nixon elnök aláírta az ellenőrzött anyagokról szóló törvényt (CSA). Ez a törvény előírja bizonyos kábítószerek és anyagok szabályozását.
A CSA öt „listát” tartalmaz, amelyek a kábítószerek orvosi felhasználásuk és visszaélési potenciáljuk alapján történő osztályozására szolgálnak.
Az 1. számú listán szereplő kábítószerek a legveszélyesebbnek számítanak, mivel esetükben nagyon magas a függőség kockázata, és kevés bizonyíték van az orvosi hasznukra. Az ezen a listán szereplő kábítószerek közé tartozik a marihuána, az LSD, a heroin, az MDMA (ecstasy) és más kábítószerek.
Az olyan anyagok, amelyekről a legkevésbé feltételezhető, hogy függőséget okoznak, mint például a kis mennyiségű kodein tartalmú köhögéscsillapítók, az 5. számú listakategóriába tartoznak.
Nixon és a kábítószer elleni háború
1971 júniusában Nixon elnök hivatalosan is meghirdette a „drogok elleni háborút”, kijelentve, hogy a kábítószerrel való visszaélés az „első számú közellenség”.
A szabadidős drogfogyasztás 1960-as években tapasztalt növekedése valószínűleg arra késztette Nixont, hogy a kábítószerrel való visszaélés bizonyos fajtáit vegye célba. A „kábítószer elleni háború” kezdeményezés részeként az elnök növelte a kábítószer-ellenőrző ügynökségek szövetségi finanszírozását, és olyan szigorú intézkedéseket javasolt, mint a kábítószer-bűncselekményekre kiszabható kötelező börtönbüntetések. Bejelentette továbbá a Kábítószerrel való visszaélés megelőzésével foglalkozó különleges hivatal (SAODAP) létrehozását, amelynek vezetője Dr. Jerome Jaffe volt.
Továbbá 1973-ban Nixon létrehozta a Kábítószer-kereskedelmet ellenőrző Hivatalt (DEA). Ez a hivatal egy különleges rendőri egység, amely az Egyesült Államokban az illegális kábítószer-használat és -kereskedelem felderítésére összpontosít.
Kezdetben a DEA 1470 különleges ügynökkel és alig 75 millió dolláros költségvetéssel rendelkezett. Ma az hivatalnak közel 5000 ügynöke és 2,03 milliárd dolláros költségvetése van.
A kábítószer elleni háború rejtett indítékai
Nixon elnök belpolitikai kabinetfőnöke, John Ehrlichman egy 1994-es interjúban olyan belső információkat közölt, amelyek azt sugallták, hogy a drogháború elleni kampánynak hátsó szándékai voltak, amelyek elsősorban Nixon hivatalának megtartását szolgálták.
A Dan Baum újságíró által készített, a Harper magazinban megjelent interjúban Ehrlichman kifejtette, hogy Nixon kampányának két ellensége volt: „a háborúellenes baloldal és a feketék”. Megjegyzései miatt sokan megkérdőjelezték Nixon elnök szándékait a kábítószerreform szorgalmazásában, és feltették a kérdést, hogy vajon nem játszott-e benne szerepet a rasszizmus.
Ehrlichman azt állította: „Tudtuk, hogy nem lehetünk háború-ellenesek és fekete-ellenesek sem, de azzal, hogy rávettük a közvéleményt, hogy a hippiket a marihuánával, a feketéket pedig a heroinnal hozza összefüggésbe, majd mindkettőt erőteljesen kriminalizáltuk, képesek voltunk felforgatni ezeket a közösségeket. Letartóztathattuk a vezetőiket, házkutatásokat tarthattunk a házaikban, feloszlathattuk a gyűléseiket, és estéről estére becsmérelhettük őket az esti híradóban. Hogy tudtuk-e, hogy hazudtunk a drogokról? Hát persze, hogy tudtuk.”
Drogellenes háború - 1970-es évek
Az 1970-es évek közepén a kábítószer elleni háborúban egy kis szünet következett. 1973 és 1977 között tizenegy államban dekriminalizálták a marihuána birtoklását.
1977-ben Jimmy Carter lett az USA elnöke, miután politikai kampányt vezetett a marihuána dekriminalizálásáért. Első hivatali évében a szenátus igazságügyi bizottsága megszavazta a marihuána legfeljebb egy uncia (körülbelül 28 gramm) dekriminalizálását.
"Mondj nemet a drogokra"
Az 1980-as években Ronald Reagan elnök megerősítette és kiterjesztette a Nixon-féle drogellenes háború számos intézkedését. Felesége, Nancy Reagan 1984-ben elindította a „Csak mondj nemet” kampányt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire.
Reagan elnök kábítószerekkel kapcsolatos új irányultsága, valamint a kábítószer-bűncselekményekre vonatkozó szigorú büntetések elfogadása a kongresszusban és az állami törvényhozásokban a nem erőszakos kábítószer-bűncselekmények miatt bebörtönzöttek számának jelentős növekedéséhez vezetett.
1986-ban a Kongresszus elfogadta a kábítószerrel való visszaélés elleni törvényt, amely kötelező minimális börtönbüntetéseket állapított meg bizonyos kábítószer-bűncselekményekre vonatkozóan. Ezt a törvényt később többen is élesen bírálták, mivel szerintük rasszista vonatkozásokkal bírt, ugyanis hosszabb börtönbüntetéseket állapított meg az azonos mennyiségű crack-kokainhoz (amit főként az afroamerikaiak használtak), mint a (fehérek által gyakrabban használt) kokainporhoz köthető bűncselekményekre. Öt gramm crackre automatikusan öt év börtönbüntetést szabtak ki, míg 500 gramm kokainporra ugyanilyen büntetési tétel vonatkozott.
A kritikusok rámutattak azokra az adatokra is, amelyek szerint a színesbőrűeket gyakrabban keresték és tartóztatták le kábítószer-használat gyanúja miatt, mint a fehéreket. Összességében ez a fajta politika a nem erőszakos kábítószer-bűncselekmények miatt bebörtönzöttek számának ugrásszerű növekedéséhez vezetett: az 1980-as 50 000-ről 1997-re 400 000-re emelkedett. A Szövetségi Börtönügyi Hivatal adatai szerint 2014-ben az Egyesült Államok szövetségi börtöneiben raboskodó 186 000 ember közel felét kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt börtönözték be.
Az érdeklődés fokozatos csökkenése
A kábítószer elleni háború közvélemény általi támogatottsága az elmúlt évtizedekben csökkent. Egyes amerikai emberek és politikusok úgy vélik, hogy a kampány hatástalan volt, vagy faji megosztottsághoz vezetett. A Pew Research Center közvélemény-kutató intézet felmérése szerint 2009 és 2013 között mintegy 40 állam tett lépéseket a kábítószertörvények enyhítésére, a büntetések csökkentésére és a kötelező minimum büntetések lerövidítésére.
2010-ben a Kongresszus elfogadta a méltányos büntetéskiszabásról szóló törvényt (Fair Sentencing Act - FSA), amely a crack-el és a kokainporral kapcsolatos bűncselekmények közötti különbséget 100:1 arányról 18:1 arányra csökkentette.
A marihuána közelmúltbeli legalizálása több államban és Columbia körzetben szintén a szabadidős drogfogyasztás toleránsabb politikai megítéléséhez vezetett.
A kábítószer elleni háború gyakorlatilag még mindig folyik, de jóval kisebb intenzitással és publicitással, mint a kezdetekben.